Ha továbbra is ragaszkodunk a modernkor racionalista, manipuláción alapuló civilizációjához, menthetetlenül egyre mélyebb szakadékot teremtünk gazdagok és szegények, fiatalok és öregek, tájékozottak és peremhelyzetbe szorultak, valamint az emberi társadalom és természeti környezet között. Planetáris otthonunkban csak akkor maradhatunk fenn, ha olyan világot teremtünk, amely jobban alkalmazkodik a magunk teremtette körülményekhez.
Van egy kínai szólásmondás, amely szerint „ha gyorsan nem váltuk irányt, pontosan ott kötünk ki, amerre most tartunk.” Ha ezt az emberiség mai állapotára alkalmazzuk, meglátjuk: a következmények katasztrofálisak lennének. Ha nem váltunk irányt, olyan világ felé haladunk, amelyben egyre tovább fokozódik a népesedési nyomás és szegénység, nő a társadalmi és politikai konfliktusok esélye, fokozódnak a spontán és a szervezett háborúk, gyorsul a klímaváltozás, egyre nagyobb a víz-, élelmiszer- és energiahiány; súlyosbodik az ipari, városi és mezőgazdasági szennyeződés; tovább roncsolódik az ózonpajzs; egyre gyorsabban csökken a biodiverzitás és fogy a légkör oxigénje. Egyben a gigantikus méretű katasztrófák kockázatával is együtt élünk, amelyeket az atomerőművek, illetve a szivárgó atomhulladék éppúgy okozhat, mint a klímaváltozás kiváltotta pusztító árvizek és tornádók. Számolnunk kell nagy tömegeket érintő egészségügyi problémákkal a természeti katasztrófák, vagy olyan emberi tényezők miatt is, mint a mérgező anyagok felszaporodása a talajban, a levegőben vagy a vízben. Amerre most tartunk, az nem, ahova eljutni szeretnénk.
- Egyre szélesebb embertömegek élnek meg fokozódó frusztrációt és elégedetlenséget, ahogyan a vagyon és a hatalom mind kevesebb kézben koncentrálódik; egyre tágul a szakadék a vagyon és hatalom birtokosai és a népesség szegény és peremre sodródott csoportjai között. (A világ nemzeti össztermékének 80%-ka egymilliárd ember birtoka, a fennmaradó 20%-on pedig öt és félmillió ember osztozik. Ez a kiegyensúlyozatlanság egyelőre csak súlyosbodni fog, mivel a szegény országok évente 38 milliárd dollárral többet adnak ki tartozásaik kamataként, mint amennyi fejlesztési segélyként befolyik a kasszájukba.)
- Bár ma már több nő és gyermek részesül oktatásban, mint a korábbi években, a világ számos részén egyre kevesebb nőnek van munkája, és egyre többen kényszerülnek arra, hogy az „informális szektorban” keressék meg kenyerüket.
- A világ számos részén egyre nagyobb a hajlam arra, hogy terrorizmus és más erőszakos eszközök révén próbálják meg orvosolni sérelmeiket vagy így hívják föl a figyelmet az őket érő vélt igazságtalanságokra. Mind a gazdag, mind pedig a szegény országokban fokozódik a veszélyeztetettség érzése.
- Az iszlám fundamentalizmus az egész muzulmán világban terjedőben van, Európában neonáci és más szélsőséges mozgalmak kapnak erőre, és világszerte hódít a vallási fanatizmus.
- Miközben a kormányok szervezett háborúkkal próbálják kordában tartani a szórványos, spontán erőszak-megnyilvánulásokat, egyre jobban felforrósodnak a konfliktusok Közel-Keleten, Ázsiában, Közép-Amerikában és más tűzfészkekben.
- 2005-ben a világ hadi kiadásai már hatodik éve folyamatosan emelkedést mutattak, ebben az évben 5%-al emelkedve elérték az 1,04 trillió dollárt. Ezen belül az USA a maga 455 milliárd dollárjával a világ egészére jellemző összeg felét tette ki. A G8 országai együttesen 12 milliárd dollárnyi fegyvert adnak el évente a világ legszegényebb országainak.
- A világ atmoszférájában, az óceánokban, az édesvízrendszerekben és a termőtalajban egyre vészesebben eltolódnak bizonyos létfontosságú egyensúlyi mutatók. Ennek következményei között megtaláljuk a melegházhatást a vele együtt járó klímaváltozással együtt éppúgy, mint a tengerek, tavak, folyók és mezőgazdasági termőterületek termékenységének csökkenését.
- Világszerte egyre kevesebb gazdaság nevezhető élelmiszer tekintetében önellátónak, s fenyegető, hogy ez együtt jár a nemzetközi szinten rendelkezésre álló élelmiszertartalékok csökkenésével.
- A világ népességének több mint fele számára csökkenést mutat a rendelkezésre álló édesvízkészlet is.
A tendenciák azonban nem sorsszerűek – irányukat módosítani lehet. Az összeomlás csak az egyik lehetséges jövőkép. Ha időben ráébredünk, hogy nekünk kell megbirkóznunk a leselkedő veszélyekkel, ha győz a sürgető életvágy és felelős, cselekvő emberek módjára reagálunk, akiket egymás és a közös jövő iránti elkötelezettség fűz össze, akkor még áttérhetünk egy ígéretesebb útra.
Ha meg akarjuk ragadni a jobbik lehetőséget, akkor meg kell tanulnunk másként gondolkodni, mint eddig. Ez az új gondolkodásmód holisztikusabb, minden jelentős tényezőre kiterjed: az erdőt látja, nem csak a fákat. Ezt a fajta gondolkodást bőségesen alátámasztják mindazok az eredmények, amelyek a természettudományok élvonalából származnak.
Kevéssé ismert tény, hogy a Newton, Darwin és Freud elméleteire épülő világnézetet immár új felfedezések haladták meg. A ma kialakulóban levő koncepciók szerint az univerzum nem tehetetlen anyaggombócok élettelen, lélektelen gyűjteménye, hanem inkább élő szervezetre hasonlít. Az élet nem véletlen baleset és az emberi psziché alapkésztetései messze túlmutatnak a fajfenntartás és az önfenntartás ösztönein. Az anyag, az élet és az elme - egymással összeilleszkedő elemek egy roppant komplex, ám koherens és harmonikus rendszeren belül. A tér és az idő a megfigyelhető univerzum dinamikus háttereként egyesül egymással. Az anyag immár nem a valóság alaptényezője, hanem átadja helyét az energiának; a különálló részecskékről szóló elképzelést pedig az energiában fürdőző világegyetem és a benne létező folytonos mezők koncepciója váltja le. A világegyetem töretlen egész, amely a kozmikus idő eonjain át fejlődött és fejlődik, s olyan körülményeket termel ki, amelyek közepette meg tud jelenni az élet és a tudat.
A ma kialakulóban levő tudományos gondolkodás holisztikus és meg tudja ihletni az emberekben eredendően benne rejlő holisztikus szemléletet, akik így az élet, a táplálkozás, gyógyítás és fogyasztás jóval integráltabb módjaira találhatnak rá. Az új világlátásnak át kell hangolnia a társadalom korábbi alapvető ambícióit, céljait és prioritásait mind a nyilvános, mind pedig a magánszférában. Ez a fajta áthangolás vagy újratájolás úgy ragadható meg legegyszerűbben, ha az extenzív növekedésről az intenzívre való áttérést idézzük meg. A növekedés önmagában nem feltétlenül rossz vagy akárcsak behatárolt dolog: a növekedés kívánatossága és jövője attól függ, milyen típusú növekedésbe fogunk bele. Az anyag és energia termelésének és fogyasztásának gátlástalan, tisztán mennyiségi típusú növekedése önmagában lehetetlen egy véges bolygón, amelyet ráadásul kényes egyensúlyban működő bioszféra jellemez: ez a fajta növekedés végső soron óhatatlanul a rákos szövet felszaporodásához hasonló útra tér. A növekedésnek azonban vannak más formái is. Két fő típust különböztetünk itt meg: az egyik az „extenzív növekedés”, a másik az „intenzív növekedés.”
Az extenzív növekedés vízszintes sík mentén halad előre a bolygó felszínén: egyre nagyobb területet hódít meg, egyre több embert gyarmatosít és az uralkodó rétegek akaratát a népesség egyre szélesebb tömegeire erőszakolja rá. Az intenzív növekedés ezzel szemben az egyének és a lakhelyükül szolgáló közösség növekedésére, fejlődésére összpontosít.
Az extenzív és az intenzív növekedés végcélja élesen elüt egymástól. Az extenzív növekedés alapvető célja, hogy az ember hatalmát egyre nagyobb területre terjessze ki. Hagyományosan ezt a célt a hódítás szolgálta, mint eszköz: a természet meghódítása, illetve más – gyengébb vagy kevésbé hatalomvágyó, uralomvágyó emberek és népek – meghódítása. A sikeres hódítások további törzsek, nemzetek, városok és birodalmak meghódításához vezettek, ezeket a hódítók ambícióinak és érdekeinek szolgálatába állították. Ezt a lejegyzett történelem kezdetei óta a legtöbb esetben fegyverrel hajtották végre. A huszadik század második fele óta gazdasági eszközökkel is törekszenek ugyanezekre a célokra, így például a gazdag államok és globális nagyvállalatok hatalmát használják föl arra, hogy akaratukat és értékrendjüket a lakosság széles rétegeire ráerőltessék. Az államok számára az extenzív növekedés célja a területi szuverenitás, beleértve az érintett területek emberi és természeti erőforrásai fölötti uralmat. A globális vállalatok ennek megfelelő célja, hogy fogyasztási igényt generáljanak, sokszor anélkül, hogy tekintettel lennének a társadalmi és környezeti következményekre.
Az extenzív növekedés fő céljait angol nyelven a három c-vel jelölhetjük meg: hódítás (conquest), gyarmatosítás (colonization) és fogyasztás (consumption). Ezeket a célokat egymásnak megfeleltethető eszközökkel szolgálják. Elsősorban: az anyag használatára és átalakítására szolgáló technológiákkal – a termelési technológiákkal. Másodszor azokkal a technológiákkal, amelyek megteremtik a lehetőséget az anyag-átalakító technológiákhoz: az energiatermelő technológiákkal. Harmadszor pedig azokkal a technológiákkal, amelyek felkeltik az emberek étvágyát a megtermelt javak iránt, tehát mesterségesen igényeket gerjesztenek és átalakítják a fogyasztási mintázatokat – így tehát a propaganda, a PR és a reklám technológiáival. E technológiák közül az első kiépítette a szállítás és a kommunikáció hálózatait és létrehozta a hátországot egyre több termék egyre több változatban való előállításához. A második igába fogta a természet erőit, hogy ezeket a technológiákat működtesse. A harmadik pedig előállította azokat az igénygerjesztő képeket, illetve többé-kevésbé finom eszközöket, amelyek révén a termékek és szolgáltatások előállítói ráerőltetik az akaratukat ügyfeleikre és vásárlóikra.
Az intenzív növekedés célja valami egészen más. Az angol nyelv három másik c betűvel ragadja meg ezt: c mint connection/kapcsolat, c mint communication/kommunikáció és c mint consciousness/tudatosság
Vizsgáljuk meg elsőként a kapcsolat kérdéskörét! Az iparosodás korának egyik nagy mítosza volt, hogy az individuumokat elválasztotta egymástól és leválasztotta egyéni érdekeiket mások érdekeiről. A mítosz első aspektusát a klasszikus fizikán alapuló világnézet igazolta. Newton tömegpontjaihoz hasonlóan az egyes emberek a szervezett anyag önmagukba zárt, egymástól kölcsönösen független csomói voltak, akik csupán külsődlegesen kötődnek egymáshoz és környezetükhöz. A klasszikus közgazdaságtan még meg is erősítette ezt a mítoszt azzal, hogy az egyént önközpontú gazdasági szereplőnek tekintette, aki saját érdekeit követi, s akinek a működését legjobb esetben is csak a piac mechanizmusai hangolják össze másokéval (a mai tudományok ezt a nézetet már nem támasztják alá). Ma már tudjuk, hogy finom kapcsolódásokon keresztül minden kvantum összeköttetésben áll minden más kvantummal, minden szervezet pedig minden más szervezettel az ökoszisztémában. Ennek megfelelően ma már a közgazdászok is tudják, hogy az egyének, az egyes vállalkozások és a globalizált nemzetközi rendszer érdekei határozott és felismerhető összefüggésben vannak egymással. A mi világunkban ezek az egymást átölelő kapcsolatok igen gyorsan alakulnak és fejlődnek, és az intenzív növekedésnek az egyik célja épp az, hogy ezeket elrendezze és a véletlenszerű burjánzás helyébe koherens struktúrát állítson.
Az intenzív növekedés második célja közvetlenül összefügg az elsővel. Elmélyíti a kommunikációt és fokozza a kommunikálók tudatossági szintjét. A kommunikáció egyszerre több szinten bontakozik ki. Először is kommunikálnunk kell saját magunkkal, önnön tudatosságunk, személyiségünk gondozása és fejlesztése során. Azok az emberek, akik „kapcsolatban vannak saját magukkal,” kiegyensúlyozottabbak és jobban tudnak kommunikálni az őket övező világgal. Továbbá kommunikációban kell állnunk azokkal is, akik életünk közvetlen környezetét adják: családtagokkal, közösséggel, szakmabeliekkel. Tovább kell tágítanunk a kommunikáció körét: érintkeznünk kell mindazokkal, akik az életünk közvetlen környezetét adják, így a családban, a közösségben, a munkahelyen, illetve a szakmában. Még további szinteken kell jól kommunikálnunk: a saját közösségünkben, más közösségekben, országokban és kultúrákban, akár közel, akár távol élő emberekkel. A kommunikáció kapcsolatot előfeltételez, de emberi szinten ennél több is mozgásba jön: a kommunikáció témája maga után vonja a tudat kérdését. Az emberi kommunikáció teljes gazdagságában akkor tud kibontakozni, amikor az érintkező felek ráébrednek azokra a kapcsolati szálakra, amelyek mentén kommunikálnak. A magas színvonalú kommunikáció magas szintű tudatosságot tesz szükségessé, amely révén az emberek mindazt a sok, finom kommunikációs sávot használni tudják, amely egymással és a környezetükkel összeköti őket. Ha ezeknek a kapcsolatoknak tudatában vagyunk, akkor az emberi gondolkodás a meghaladott én-központú szintről átléphet arra a közösség-, környezet és bolygóközpontú gondolkodásra, amelyre olyan sürgető szükség van.
Einstein azt állította, hogy jelentős problémáinkat nem tudjuk ugyanazon a gondolkodási szinten megoldani, amelyen akkor álltunk, amikor ezeket létrehoztuk. Igaza volt: mai problémáinkat nem lehet azzal a gondolkodással megoldani, amelyből fakadtak. Új gondolkodásmódra van szükségünk: eszméinknek, érzéseinknek, értékeinknek és észleléseinknek egyaránt evolúción kell keresztülmenniük: tudatunk evolúciójának jött el az ideje. AZ ENSZ kongresszusának egyik plenáris üléséhez szólva 1991 februárjában Václáv Havel, Csehszlovákia akkori államelnöke a következőket mondta: „Az emberi tudat globális forradalma nélkül semmi sem fog jó irányba megváltozni... és az a katasztrófa, amely felé a világ ma tart – az ökológiai, társadalmi, demográfiai katasztrófa vagy magának a civilizációnak az általános összeomlása elkerülhetetlenné fog válni.’
Havel nem tévedett, de ez még nem ok a kétségbeesésre: a civilizáció összeomlását meg lehet előzni. Az emberi tudat előtt nyitva áll az evolúció útja. A társadalom innovatív peremvidékein a tudat máris fejlődésbe lendült. Egyre világosabban kialakul egy holisztikus látásmód, amely az embert szerves egésznek látja, aki beágyazódik a társas és kulturális szférába, sőt, a bioszféra egészébe is. Az új, holisztikus kultúra és tudat terjedése komoly alapot ad a reménykedésre akkor is, ha egyelőre csak elszórtan és egyenetlenül jelentkezik. Margaret Mead figyelmeztet: „Soha ne kételkedjünk benne, hogy egy kis embercsoport képes megváltoztatni a világ folyását. Senki másnak eddig még nem sikerült.”
Miből fakad a tudatnak ez az ereje? A magyarázat magától kínálkozik: egy olyan rendszerben, amely – mint az erős nyomás alatt álló gazdasági-társadalmi-ökológiai rendszerünk – közel áll a káoszhoz, már a viszonylag kisebb ingadozások is komoly hatást válthatnak ki. Ha ez az ingadozás egy viszonylag fejlettebb tudat jelenlétének formáját ölti, ez különösen nagy erejűnek bizonyulhat: az életben maradáshoz válik nélkülözhetetlenné.
Tudjuk, hogy amikor egy fajt kihalás fenyeget, könyörtelen válaszúthoz ér: vagy sikerül egy életképes mutációt létrehoznia, vagy kihal. Ahhoz, hogy a fajok fennmaradjanak, a tagoknak a fennmaradás és szaporodás új módjaira kell ráhibázniuk. Az emberen kívüli többi fajnál az életben maradáshoz szükséges legtöbb viselkedés genetikailag determinált, és megváltoztatásához a génállomány adaptív mutációjára van szükség. A genetikai mutáció lassú folyamat, de hatásos lehet: az életben maradásra alkalmas mutációt hordozó egyedek elszaporodnak, és dominánssá válnak, az életképtelenebbeket pedig eltávolítja a természetes kiválasztódás.
Ami az emberi társadalmat illeti, a mutáció megjelenése éppoly létfontosságú, de itt a mutációt nem ugyanabban az értelemben használjuk. Amikor egy populáció, kultúra vagy civilizáció fennmaradása fenyegetetté válik, nélkülözhetetlen, hogy életképes átalakulás álljon be az emberek életmódjában és szaporodásában. Ez azonban nem igényli a génállomány megváltozását. Míg az emberi viselkedés egyes aspektusait szintén meghatározza a genetikai kód, azok az értékek és hiedelmek, amelyek jelenleg a túlélésünket fenyegetik, főleg a kultúra befolyása alatt állnak. A társadalmat nem genetikai, hanem kulturális kód határozza meg, a kultúránk pedig rugalmasabb, mint a génjeink: ha akarjuk, létrehozzuk a magunk mutációit. Kulturális mutációt céltudatosan is lehetséges kiváltani és az irányát is befolyásolni tudjuk. Az emberiség következő kulturális mutációjának céltudatos irányítása nagyrészt attól függ, mennyire jól és gyorsan tud fejlődni az emberi tudat. Egy újfajta, fejlettebb tudatosság elterjedése most kollektív életben maradásunk előfeltétele. Ez is a családba kezdődik: nálad és nálam.
Idézzük hát föl Ghandi figyelmeztetését: „Légy te a változás, amelyet a világban látni szeretnél!”
A fejlett tudat összetevőinek listája
Tudatunk fejlettebb szintre emelkedik, ha meg tudjuk szívlelni az alábbiakat:
1. Élj olyan életet, amely másokat is élni hagy; úgy elégítsd ki saját igényeid, hogy azzal ne csökkentsd mások esélyeit arra, hogy ők is kielégíthetik a magukét.
2. Úgy élj, hogy tiszteletben tartsd minden más ember jogát az élethez, a gazdasági és a kulturális fejlődéshez, függetlenül a lakóhelyüktől, etnikai hovatartozásuktól, nemüktől, állampolgárságuktól, státuszuktól vagy hiedelemrendszerüktől.
3. Élj úgy, hogy óvd a Földön élő és növekvő valamennyi dolog és lény elidegeníthetetlen jogát az élethez és a támogató környezethez.
4. Úgy keresd a boldogságot, a szabadságot és a személyes kiteljesedést, hogy az harmóniában legyen a természet épségével és tekintettel a társadalom más tagjainak ilyetén törekvésére.
5. Követeld meg, hogy az országod kormánya békésen és az együttműködés szándékával viszonyuljon más népekhez, továbbá elismerje a közös emberi család valamennyi tagjának törekvését egy jobb életre és egészséges környezetre.
6. Követeld meg, hogy az üzleti vállalkozások felelősséget vállaljanak valamennyi részvényesükért és a környezet fenntarthatóságáért, kényszerítsd ki, hogy olyan termékeket és szolgáltatásokat kínáljanak, amelyek jogos igényeket elégítenek ki anélkül, hogy a természetet károsítanák vagy csökkentenék a kisebb és kevésbé privilegizált versenytársak piacra lépésének esélyét.
7. Követeld meg, hogy a nyilvános média folyamatosan ellásson megbízható információval azokról az alapvető tendenciákról és létfontosságú folyamatokról, amelyek lehetővé teszik, hogy te magad és más állampolgárok illetve fogyasztók tájékozott döntést hozzanak a jólétüket befolyásoló kérdésekben.
8. Hagyj időt és teret az életedben arra, hogy segíts a tiédnél nehezebb helyzetben levő embereknek, hogy méltóságban, a nyomor küzdelmeitől és megaláztatásaitól mentes életet élhessenek.
9. Biztasd arra a fiatalokat és a – bármilyen korú - nyitott gondolkodású embereket, hogy alakítsák ki magukban azt a szellemiséget, amely képessé teszi őket, hogy etikus döntést hozhassanak a saját és gyermekeik jövőjét súlyosan befolyásoló kérdésekben.
10. Rokon gondolkodású emberekkel együttműködve dolgozz a környezet lényegi egyensúlyi állapotának megőrzésén vagy helyreállításán, fordíts figyelmet a saját lakókörnyékedre, országodra vagy régiódra, illetve a bioszféra egészére.
|
Hmmm, bocsánat, a szokásos késésért, szerintem már el is felejtődött ez a kérdés, olyan rég érkezett, és én szokás szerint nem is adom tovább, mert nem tudok annyi időt a blogok olvasásra szánni, hogy sok-sok blogot/blogszerzőt ismernék, a Kerekerdőben pedig biztos megbeszéljük, hogy ki mit olvas éppen..
_bekaperspektiva_2.jpg)
