Hajíts el mindent, és ülj le 4 és fél percre....

Mike Oldfield: Blackbird

Kicsi út

Gryllus Vilmos - Navigátor Stúdió: Kicsi út

Forrás: egyszervolt.hu

7+kettő "titok"

Gabah, ittvagyok!
Hét + 2 lett, a kilenc is egy jó szám, nem?

Nem lesz nehéz magamat überelni az eddig a blogban el nem árult tikaim miatt, mert szinte nincs itt semmi saját kútfőből. (Bár az összegyűjtöttek némileg megmutatják ki vagyok, vagyis ki szeretnék lenni, vagyis na, értitek, ugye?) Titkok pláne nincsenek, és ha meg most írok itt ilyeneket, akkor már nem lesznek titkok. Najóóó, nem is titkok, mert a fontos titkoknak titoknak kell maradniuk:-)
Mindenesetre - fentiek ellenére - valahogy ez nekem nem volt olyan könnyű....

1., Egyik ezoterikus kalandozásom során megismertem valakit, aki megtanított arra, hogy ha sorba kell állni, vagy sokat várakozni, akkor nehogymá" idegesen tipródjak, meg hagyjam lassan gerjedezni mindenféle dühömet, hanem használjam ki az alkalmat és időt, gondolkodjak, elmélkedjek, tekintsem ajándéknak az egészet. Na, nem lett ebből valami nyíltszíni meditációs gyakorlat, de imádom megfigyelni az embereket ilyenkor, (finoman, nem észrevehetően) a reakcióikat, a párbeszédeket, a gesztusokat...vagy kitalálni mit mondhatnak, hogyan élhetnek... és ez többnyire megnyugtat. Nem mindig működik persze, van amikor az egeket rugdosnám kínomban (már'ha föl bírnám emelni könnyedén valamelyik lábamat mondjuk vállmagassagig :))
2., Imádom "összeenni" a jól megsózott főtt kukoricát mézédes görögdinnyével.... egy falat ez... egy falat az.... a lekvárt tejföllel már csak félve merem ideírni:-))
3., Szeretem az ásványokat, kőzeteket, kristályokat különösen a piritet, és a hegyikristályt. A fotó a piritről, avagy a bolondok aranyáról látható fent.
4., Soha nem bírok elaludni olvasás nélkül. Reflex. Ha csak két mondatot, de akkor is muszáj olvasnom, így ha Beni nálunk alszik, miután elaludt, óvatosan beburkolom az éjszakai lámpocskát valami lebernyeggel, és úgy... Ennek ellenére rengeteg a restanciám.... biztos sok van a kétmondatos éccakákból:-) Citromfű! Apukám olvasott gyorsolvasva, győztem neki hordani a könyvtári könyveket. hamar ki is nőttük a városrész kiskönyvtárát, kellett menni a megyeibe.
5., Nagyon utálok takarítani, de ha egyszer rá bírom venni magam, akkor már élvezem az alapos, mindent kézbevenni, átforgatni, elmélázni mókát, és azután élvezem a rendet kb. 2 napig, amíg tart:-) Ha jönnek az unokák, akkor nem tart semeddig:-) Gyorstakarításban a férjem kiváló, én nem annyira. A két módszer között antagonisztikus az ellentét, így együtt nem működőképes.
6., Imádok úgy sétálni, hogy a fejemen a fülesből valami jó kis zene szól a kedvenceimből, ez az egyetlen testmozgás, amit kifejezetten szeretek. (Csak az a bajság van, hogy rendszeresen el kéne jutni odáig, hogy fejemen a zene, kezemben a kapukulcs, és lépek kifelé a lakásból, mert akkor már minden ok.) A másik a bármilyen tánc lenne, de egyedül itthon elég idétlen lenne, ha nekiállnék ropni, a városban meg nincs ilyen klub a véneknek. A családban senkiknek nincs táncolhatnékja, így várom a fejleményeket Enikőnél, mert úgy tűnik Ő táncos lány lesz.
7., Szerencsére nem bírom elfelejteni, hogy én is voltam gyerek, így egy-egy helyzetben a gyerekeim kapcsán mindig eszembe jutott, hogy milyen is volt átélni a felnőttek reakcióját pl. valami törés-zúzásnál, harisnyaszakadásnál.... így aztán ebből nincs nálunk semmi probléma.

+2

• Utálom a szanaszét hajigált ruhákat, zoknikat, a nyitvahagyott szekrényajtókat, a kiürült dobozokat és zacskókat a szekrényben, meg egyéb bosszantó apróságokat, de többnyire nem szólok egy szót sem, sőt odáig fajultam az elfogadásban, hogy már kilengedezek én is. (Bár az is bosszant:-))

• Alighanem be kell vallanom, hogy ha mélyen magamba leskelődök, akkor azt gondolom hogy itt, virtuálisan sokkal nyitottabb vagyok, mint élőben. Pedig sokkal többet tudunk egymásról virtuális barátaimmal sokszor, mint a körülöttem élők. Majd egy nagy találkozás megmutatja mizujs ezügyben énnálam.

Szívesen olvasnám kerekerdős Barátosnéim titkait ott, Füliét, Tigerladyét a blogjukban.

Mióta főzök, és miért?

Citromfű, kérlek ne haragudj, hogy ennyit szuszakoltam, de a lényeg, hogy végre megszületett a nagy mű:-) A titkok is jönnek lassan....

Anyum szakácsnő volt. Elvileg és szerintem gyakorlatilag is ez felnövekvő kislányoknak hatalmas előny. Én viszont pontosan úgy vagyok, mint Citromfű anyukája,(úgy mentem férjhez, hogy nem tudtam főzni) bár az apropo egészen más. Anyut inkább nem bántanám meg, még így sem, hogy biztosan nem olvassa majd, de manapság próbálom elfogadni és megérteni, hogy miért verte szét a lelkemet, és okozott a mai napig tartó önértékelési zavarokat bennem. Nagyjából persze már sejtem az Ő viselkedésének pszichikai okait, de most nem ez a kérdés ugye:-) Szóval legfeljebb zöldségeket pucolhattam, sütiket kavargattam, de az érdemi munkához soha nem engedett, nem tartott sem méltónak, sem elég ügyesnek. Gyerekkori sikerélmény tehát sütés-főzésügyben: nulla! 18 évesen férjhez mentem egy falusi fiúhoz, aki a szertartás utáni héten (szeptember vége, mint Petőfiéknél, és elmaradt nászút) közölte velem, hogy be kéne főzni a kertben termett paradicsomot.... Na, gondolhatjátok mekkora szemeket meresztettem, mert a főzőtudományom teljes hiánya mellett a ház felszerelése a következő volt főzőalkalmatosságok szempontjából: 1 db olajkályha a hálóban, 1 db fatüzelésű kályha a fürdőben, 1db kis dobkályha a konyhában + 1 db camping gázfőző. A paradicsomot (a férjem hathatós segítségével) a fürdőszobai kályhán főztük be, majd szomorúan konstatáltuk, hogy az ajtót a továbbiakban nem lehet becsukni, annyira megvetemedett a szokatlan hőtől. A vasárnapi ebédkezdemények fentiek értelmében 3 helyen főződtek, én meg rohangáltam a helyszínek között. Az olajkályhán egészen ízletesen sültek a kaják, bár felettébb le akartak mindig égni. Emlékezetes volt az egyik vasárnapi ebéd, amikor a nagy rohangászásban a camping gázfőzőról leborult a földre a sült kacsa:-( Háát így kezdődőtt..... Sok mindennek neki mertem állni, sok mindennek nem. Csináltam pl. hadseregnyi mennyiségű (mert ugye mindig kellett még liszt az eszement mennyiségű krumplihoz:-)) és két felnőttökölnyi nagyságú szilvásgombócokat ( a férjem és a sógorom hálásan megették, mert anyósom szegény - a rétest kivéve - valami borzalmas kajákat főzött) de valami miatt évekig! nem csináltam palacsintát és nokedlit vagy galuskát, (ki hogy ismeri) nyújtós tésztás sütiket és kelt tésztákat. Azt meg ne kérdezzétek miért, ma már vihogok magamon, de ezeknek nem mertem nekiállni sokáig. Sütni közben nagyon megszerettem, szépséges és finom gyártmányok jöttek ki az ÉN ügyetlen kezeim alól. Főzni tulajdonképpen szerintem a lányom születése után Dénes Zsófia: Mit egyen a gyerek c. könyvéből tanultam meg. Mindig, minden nap főztem neki. Szép lassan mindig bővülő alapanyagokkal tanultam meg a főzelékek, habarások, rántások, köretek készítésének rejtelmeit, és kicsiben. Később már nagyban, mert a férjem imádta ezeket a babakajákat:-) így egy idő után már jócskán rátartással főztem. Alaptankönyv lett nálam Horváth Ilona híres szakácskönyve is, ami az ízlésvilágomnak is teljesen megfelelt. Az első példány már cafatokban hevert, mire mostanában sikerült egy újat vennem, hogy meglegyen. (A lányomnak korábban beszereztem.)
A 90-es évek elején vegaságra adtuk a fejünket, először egy reiki tanfolyam miatt egy hónapra, majd később (nem a reiki miatt) végleg. Eleinte el nem tudtam képzelni mifenét fogunk enni, ezért teljesen megértem a húsevők ilyesmi kérdéseit. Aztán lassan itt is jöttek a receptek, elképzelések, próbák... és túléltük, sőőőt khmmmm, túlsúlyosak lettünk a nagy túlélési kísérletben:-) Komolyra fordítva a szót, sokkal nagyobb figyelmet kéne fordítani a helyes élelmi arányokra, ez még nem mindig sikerül, mert a szándék teljesen megvan ugyan bennünk az egészséges táplálékok fogyasztására, csak nem mindig találkozik az ízlésvilágunkkal vagy a fránya vágyainkkal. Nekem is sokat segít az internet, és én is megpróbálok mindent, amikről Ti is beszámoltatok, de most inkább megpróbálom itt és most ezt befejezni, még mielőtt nagyregény lesz az irományomból:-))) Még csak annyit, hogy a gyerekeimet örömmel engedtem be a konyhába mikor jönni akartak, nem bántam én, hogy a még a fülükből is zsemlemorzsa folyt egy-egy panírozáskor, a konyha állapotáról nem is beszélve... de nem rettennek meg, ha főzni kell valamit, és különösen a lányom nagyon kreatív főzőasszonyka, sok mindent beújított, és néha engem is megújulásra sarkall.

Nyanyust mindig csodáltam a szuper sütijeiért, ezért szívesen olvasnám a Ő történetét a kerekedőben, ugyanitt Seniorét is, és Tigerlady története is érdekel, mert Ő amolyan lányomféle kreatív háziasszony lehet, bár a költözés miatt, most sok-sok-sok idő van erre, jóóóó?:-))

Tanmese

"Egyszer egy ember késő este arra ment haza, hogy kizárták a házából. A szomszédja látta, hogy az utcai lámpa alatt a kulcsát keresgéli, és odament, hogy segítsen neki. Hamarosan több szomszéd is csatlakozott hozzájuk, mindenki az ő kulcsát kereste.
Idővel egyikük megkérdezte, hol látta a kulcsot utoljára.
- A bejárat közelében.
A szomszéd elképedt.
- Akkor miért ilyen messze, a lámpa alatt keresgél?
- Mert itt több a fény!
Sam, ez a tanmese azért jutott eszembe, mert azokon az utakon gondolkodom, amelyeket életünk során végigjárunk. Miközben a válaszokat keressük, gyakran ösztönösen arrafelé indulunk, ahol több a fény. Pedig néha nem ártana a sötétben keresgélnünk."

Részlet Daniel Gottlieb: Drága Sam! című munkájából
Forrás: Nők lapja 2008/43.

A felvezető szöveg szerint:
"Egy fiatal korában autóbalesetben megbénult pszichológus nagypapa, aki várva-várt, imádott unokájához, Samhez kezd leveleket írni, hogy már születésekor megossza vele mindazon tapasztalatait, amelyeket a kisfiú boldogsága és elégedettsége szempontjából nélkülözhetetlennek tart. Sam még nincs kétéves, amikor kiderül, hogy autista. de az elszánt nagypapa ír tovább, abban a reményben, hátha mégis megtaníthatja unokáját arra, hogy milyenek az emberek."
Fontos lett számomra ez a tanmese, és a szerző szándéka, kitartása. Mondanom sem kell miért....
... és aztán a sötétben keresgélés rögtön eszembe juttatta a MI padlón kincset keresősdinket.....mert ugye vannak ott kincsek, nem kevesen. Tudjuk ezt már jópáran miközülünk.