Mióta főzök, és miért?

Citromfű, kérlek ne haragudj, hogy ennyit szuszakoltam, de a lényeg, hogy végre megszületett a nagy mű:-) A titkok is jönnek lassan....

Anyum szakácsnő volt. Elvileg és szerintem gyakorlatilag is ez felnövekvő kislányoknak hatalmas előny. Én viszont pontosan úgy vagyok, mint Citromfű anyukája,(úgy mentem férjhez, hogy nem tudtam főzni) bár az apropo egészen más. Anyut inkább nem bántanám meg, még így sem, hogy biztosan nem olvassa majd, de manapság próbálom elfogadni és megérteni, hogy miért verte szét a lelkemet, és okozott a mai napig tartó önértékelési zavarokat bennem. Nagyjából persze már sejtem az Ő viselkedésének pszichikai okait, de most nem ez a kérdés ugye:-) Szóval legfeljebb zöldségeket pucolhattam, sütiket kavargattam, de az érdemi munkához soha nem engedett, nem tartott sem méltónak, sem elég ügyesnek. Gyerekkori sikerélmény tehát sütés-főzésügyben: nulla! 18 évesen férjhez mentem egy falusi fiúhoz, aki a szertartás utáni héten (szeptember vége, mint Petőfiéknél, és elmaradt nászút) közölte velem, hogy be kéne főzni a kertben termett paradicsomot.... Na, gondolhatjátok mekkora szemeket meresztettem, mert a főzőtudományom teljes hiánya mellett a ház felszerelése a következő volt főzőalkalmatosságok szempontjából: 1 db olajkályha a hálóban, 1 db fatüzelésű kályha a fürdőben, 1db kis dobkályha a konyhában + 1 db camping gázfőző. A paradicsomot (a férjem hathatós segítségével) a fürdőszobai kályhán főztük be, majd szomorúan konstatáltuk, hogy az ajtót a továbbiakban nem lehet becsukni, annyira megvetemedett a szokatlan hőtől. A vasárnapi ebédkezdemények fentiek értelmében 3 helyen főződtek, én meg rohangáltam a helyszínek között. Az olajkályhán egészen ízletesen sültek a kaják, bár felettébb le akartak mindig égni. Emlékezetes volt az egyik vasárnapi ebéd, amikor a nagy rohangászásban a camping gázfőzőról leborult a földre a sült kacsa:-( Háát így kezdődőtt..... Sok mindennek neki mertem állni, sok mindennek nem. Csináltam pl. hadseregnyi mennyiségű (mert ugye mindig kellett még liszt az eszement mennyiségű krumplihoz:-)) és két felnőttökölnyi nagyságú szilvásgombócokat ( a férjem és a sógorom hálásan megették, mert anyósom szegény - a rétest kivéve - valami borzalmas kajákat főzött) de valami miatt évekig! nem csináltam palacsintát és nokedlit vagy galuskát, (ki hogy ismeri) nyújtós tésztás sütiket és kelt tésztákat. Azt meg ne kérdezzétek miért, ma már vihogok magamon, de ezeknek nem mertem nekiállni sokáig. Sütni közben nagyon megszerettem, szépséges és finom gyártmányok jöttek ki az ÉN ügyetlen kezeim alól. Főzni tulajdonképpen szerintem a lányom születése után Dénes Zsófia: Mit egyen a gyerek c. könyvéből tanultam meg. Mindig, minden nap főztem neki. Szép lassan mindig bővülő alapanyagokkal tanultam meg a főzelékek, habarások, rántások, köretek készítésének rejtelmeit, és kicsiben. Később már nagyban, mert a férjem imádta ezeket a babakajákat:-) így egy idő után már jócskán rátartással főztem. Alaptankönyv lett nálam Horváth Ilona híres szakácskönyve is, ami az ízlésvilágomnak is teljesen megfelelt. Az első példány már cafatokban hevert, mire mostanában sikerült egy újat vennem, hogy meglegyen. (A lányomnak korábban beszereztem.)
A 90-es évek elején vegaságra adtuk a fejünket, először egy reiki tanfolyam miatt egy hónapra, majd később (nem a reiki miatt) végleg. Eleinte el nem tudtam képzelni mifenét fogunk enni, ezért teljesen megértem a húsevők ilyesmi kérdéseit. Aztán lassan itt is jöttek a receptek, elképzelések, próbák... és túléltük, sőőőt khmmmm, túlsúlyosak lettünk a nagy túlélési kísérletben:-) Komolyra fordítva a szót, sokkal nagyobb figyelmet kéne fordítani a helyes élelmi arányokra, ez még nem mindig sikerül, mert a szándék teljesen megvan ugyan bennünk az egészséges táplálékok fogyasztására, csak nem mindig találkozik az ízlésvilágunkkal vagy a fránya vágyainkkal. Nekem is sokat segít az internet, és én is megpróbálok mindent, amikről Ti is beszámoltatok, de most inkább megpróbálom itt és most ezt befejezni, még mielőtt nagyregény lesz az irományomból:-))) Még csak annyit, hogy a gyerekeimet örömmel engedtem be a konyhába mikor jönni akartak, nem bántam én, hogy a még a fülükből is zsemlemorzsa folyt egy-egy panírozáskor, a konyha állapotáról nem is beszélve... de nem rettennek meg, ha főzni kell valamit, és különösen a lányom nagyon kreatív főzőasszonyka, sok mindent beújított, és néha engem is megújulásra sarkall.

Nyanyust mindig csodáltam a szuper sütijeiért, ezért szívesen olvasnám a Ő történetét a kerekedőben, ugyanitt Seniorét is, és Tigerlady története is érdekel, mert Ő amolyan lányomféle kreatív háziasszony lehet, bár a költözés miatt, most sok-sok-sok idő van erre, jóóóó?:-))