Gyerekkori emlékek

Citromfűtől érkezett a kérdés, NAGYON megkésve, de összejött pár emlék.
Ehhez az is kellett, hogy elmenjek az osztálytalálkozóra, és találkozzak azzal a lánnyal, aki már az oviből volt a legjobb barátnőm sokáig, és ugyanabba a kövér kisfiúba voltunk fülig szerelmesek mindketten. Szóval ahogy olvasgattalak Benneteket, rájöttem, hogy nekem NINCS ovis emlékem, ill. ami van az nem jó. És akkor most találkoztam Ágival, és rájöttem, hogy dehogynem, ui. mi mindig vigyorogtunk..... azon, hogy légy mászik a falon, azon, hogy békafenekű autót láttunk séta közben, azon hogy porszemcsék szállingóznak a levegőben.....nem sorolom, de az összes dadust meg óvónénit totál kikészítettünk az állandó viháncolásunkkal. Alighanem valami évvégi szereplést is tönkretettünk, mert már olyan tökélyre fejlesztettük a dolgot, hogy elég volt egymásra néznünk.... és ez folytatódott a suliban is.
Aztán Ő volt az a lány, akivel együtt muzsikáltunk a tangóharmonikánkon. Az övé kék volt, az enyém piros. Mindent eljátszottunk hallás után, közkívánatra, akár két szólamban is. Szerintem mindketten nagyon tehetségesek voltunk, de valahogy a zenei képzésünk elmaradt. Ő végig kitűnő tanuló volt, én mindig a közelében, aztán derékba törte a továbbtanulását középsuliban egy súlyos daganatos betegség, amiből szerencsére felépült, de a zsenialitása többé nem rúgott labdába.
Később..... anyu valami olyan tisztiklubban főzött, ahol este is ott kellett lennie, és néha engem is vitt magával, mert apu is műszakban dolgozott. Ebből az időből az maradt meg bennem, hogy az udvaron esti szürkületben hintázok, és közben falom a frissen sütött rántott májakat:-) vagy pedig az étteremben lévő zongorán pötyögök. Ott is eljátszottam egy csomó dalt hallás után, és élveztem, hogy a kiskatonák leadják a zenei kívánságaikat.
Erről jut eszembe (már megint zene) hogy két hétre kórházba kerültem valami ismeretlen eredetű kiütéssel 10 évesen (főleg szerintem azért távolítottak el otthonról, mert ott volt az újszülött öcsém) és egy csomó öreg nénivel voltam a szobában, és persze ott is ment a kívánságműsor a harmonikámon. Valamelyik dokibácsit olyan szinten kedveltük, hogy egyik éjszakai ügyeletének reggelén zenés ébresztőt csináltunk neki. Gondolhatjátok, a szőke copfos tízéves pizsamában a harmonikájával, meg egy csomó öreg néni köntösben mentünk egy emelettel lejjebb korán reggel ébreszteni:-))
Aztán nagyon izgalmas vagyis inkább félelmetes emlékkép még, hogy volt az utcánkban egy kápolna, amit csak karácsonykor és húsvétkor nyitottak ki a hívőknek, egyébként egy lélek sem járt arra soha....de tele volt az udvara vadgesztenyefákkal, aminek a termését gyerekcsapatokként összeszedegettük, és lett egy kis pénzecskénk. Egyszer - már nem tudom miért - de egyedül maradtam...... és hááát nagyon-nagyon féltem..... szedegettem a gesztenyét, de ott volt mindenhol körülöttem a golgotai misztérium kőtáblákva vésve.... fújt a szél, sötét volt... még most is borzongok, ha visszagondolok erre.
Ezek voltak az emlékek, amik eszembe jutottak, és ennyi volt a zenei pályafutásom is, mert sajnos később sem fejlesztettem, mikor már én, önállóan is megtehettem volna.