Bengáli tűz

Hihetetlen, de úgy tűnik, mintha nem is olvastam volna ezt a könyvet….pedig olvastam, de egyáltalán nem emlékszem erre a részletre… igaz kis-nagylányként biztos a szerelmi szál kötötte le a figyelmemet:-)

Most, hogy újra a kezembe akadt muszáj volt kipötyögnöm ezeket a részeket!

Lehet, hogy újra kéne olvasnom egy csomó könyvet, amit már olvastam, mert kincseket rejteget a mostani tudatomnak? És akkor mi lesz a restanciákkal??? Hmmm…

A nepáli Himalájában a magyar asszony, a dán Helga ill. Haimanti, aki egy hindu tanárhoz ment feleségül, és az indus orvos felkeresnek a háborítatlan őserdőben egy risit, mestert, bölcset……

„Hogyan juthatok közelebb az igazsághoz, hogyan láthatom meg az igazi utat, amely a sok elágazásban kivezet a tévedések rengetegéből?.....

....A mi érzékeink csak egy falig hatolnak. A fülünk is csak egy bizonyos távolságig hall, de a hang betölti az egész űrt. Az ujjunk csak azt tapinthatja, amihez hozzáér, de mindezeken a tárgyakon kívül egy egész világ van, amiről nincs tudomásunk. Az idegen nyelvnek csak a szavait halljuk, de értelmét nem ismerjük. S mégsem tagadhatjuk, hogy van értelmük.

.....

A mi világunk, amit mi látunk, hallunk, érzünk, nem azonos a Világgal. Minket az idő és a tér korlátokba zár, azokon túl nem láthatunk. Pedig az igazi, létező Világ ott túl van. A mi kis világunk látszat, csalóka lidércfény. Az igazi valóság megismerhetetlen, mint ahogy a vak nem látja a színeket, de színek mégis vannak. A vaknak egyetlen vágya, hogy színeket lásson, az ember egyetlen vágya, hogy megismerje Istent, mert ő az egyetlen létező valóság. Érzékeink illúziói a Májában vergődnek. Istent, a felfoghatatlan valóságot kell keresnünk mindenütt és mindenben. Ne bátortalanítson el a tévedés, ne állítson meg a kudarc, ne tegyen elbizakodottá a látszólagos siker. Mert minden siker csak látszólagos, és a keresés az örök Valóság után örök. Mostani életünk előtt más formában kerestük, jövendő életünkben tovább fogjuk keresni. Lábunkat felsebzi a göröngy, szemünket eltompítja a fény, testünket

elsorvasztja a fáradtság, de minden szenvedés és öröm csak múló pillanat, tovább kell keresnünk. Utunkban sok-sok csillogó követ fogunk találni, boldogan szedjük fel, azt hisszük drágakő. Nemsokára érdes kavicsnak fogjuk látni, melyen megtörik a nap sugara. Ne vessük meg miatta, kutassunk tovább. A sok-sok hamis kő mind gazdagítja értelmünket, élesíti szemünket, hogy e látszatéletben megkülönböztessük a dolgokat. Rengeteg tudásanyagot gyűjtünk. Érzékeink a megfigyelés által mind több és több tévedést küszöbölnek ki, látókörünk a végtelenségig tágul, mert az illuzió, a Májá határai végtelenek. De ebben az illuzórikus látszatvilágban elménk mégis tökéletes rendet tud teremteni. Csak azt fogadja el, amit ebbe az értelmi rendbe bele tud illeszteni. Ami ezen látszatéleten túl van, az idegen és ismeretlen számára. Hinnünk kell, hogy ez a mi értelmi rendszerbe foglalt látszatvilágunk az igazi Valóság árnyképe, vetülete. Ha a látszatvilág béklyóiba kötött érzékeinket kikapcsolhatjuk, ha megakaszthatjuk azoknak a földi rendbe illesztett működését, akkor felszabadulhatunk az anyagból és felröppenhetünk a valóság fényébe. Akkor végre lehull előttünk az a lepel, amely a látás, a hallás, a tapintás és a gondolkodás által keletkezett világot festi elénk, a belemerülhetünk a Végtelenbe, az Örökbe, a Valóságba. Lehullanak a bilincsek, amelyeket természeti törvényeknek kellett elismerni, nem maradunk az érzékeink és tapasztalatunk rabjai, hanem szabadon uralkodunk a látszat-én, a látszat-környezet és a látszat-világ fölött.”

G. Hajnóczy Rózsa. Bengáli tűz

részlet